Jubiláltak a kőszegi önkéntesek
2018. május 05. 18:45
Fennállásuk 150 éves jubileumát ünnepelte a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület május 4-én és 5-én. A jubileumi ünnepség a kőszegi Jézus Szíve templom előtti téren, a tűzoltók felvonulásával vette kezdetét.rnrn

1868 egy meghatározó dátum volt a kőszegi tűzoltók életében, ekkor alakult meg ugyanis a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A megalakulás 150 éves fordulóján a helyi önkéntesek jubileumi ünnepséggel emlékeztek meg az elmúlt 150 feladatairól, megpróbáltatásairól és örömteli pillanatairól. Az emlékezés május 4-én kezdődött, amikor a tűzoltók tiszteletére Szent Flórián misére került sor a Szent Imre templomban, majd a tűzoltók együtt vonultak a Szent Flórián szoborhoz, ahol lerótták tiszteletüket és elhelyezték a megemlékezés koszorúját. Május 5-én Kőszeg Város Koncert Fúvószenekarának térzenéjét követően a kőszegi önkéntes tűzoltó egységek díszkivonulása követte a Jézus Szíve templom előtti térre, ahol a tűzoltók megújították esküjüket, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották a csapatzászlót.

Az ünnepség a Jurisics-vár Lovagtermében folytatódott, ahol elsőként Stipkovits István, a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke és Ágh Péter országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Dr. Balázsy Péter, a Vas Megyei Önkormányzat jegyzője beszédét követően átnyújtotta az egyesület elnökének a Vas Megye Önkormányzatának díszoklevelét. A díszoklevél átadását követően Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója gratulált a tűzoltó egyesületnek a jubileumhoz, majd Szent Flórián emlékplakett elismerést adott át Huber Lászlónak, Kőszeg Város polgármesterének, aki beszédében megköszönte az egyesület Kőszeg és térsége lakosságának biztonsága érdekében végzett munkáját.

Az ünnepi beszédeket és az elismerések átadását követően Stipkovits István elnök, Seper András és Schwahofer Károly tűzoltó parancsnokok fogadták a szervezetek, önkormányzatok és a tűzoltóságok ajándékait, majd a 150 éves jubileumra készült emlékkönyveket adták át Tóth Árpád Ferencnek és Trifusz Péternek, a könyv szerzőjének és szerkesztőjének.

A rendezvény az állófogadással zárult, ahol pohárköszöntőt mondott Seper András az egyesület parancsnoka.

Az elismerésben részesültek névsora itt olvasható.

Fotó: Balogh Eszter/Vas MKI


Forrás és kép: http://vas.katasztrofavedelem.hu/hirek/3516

vissza...


Hírek Pályázatok Kérdések és válaszok Elérhetőségek